amiket eddig elértünk bővebben
Tartalomjegyzék
A CigiSzünet program elhivatottan támogatja a leszokni vágyókat, amit három tényező is bizonyít.
Egy orvosegyetemi kezdeményezésből nőtte ki magát a CigiSzünet program, egészen a kezdetektől a segítő szándék táplálta. Ezt csak szívből lehet csinálni. Erről a Történetünk menüpontban olvashatsz.
Tisztánlátásra törekszünk a dohányzás és a leszokás témájában, ahol sok a társadalmi előítélet és az alaptalan elvárás. Mi a leszokni vágyók mellett állunk. Erről a Küldetésünk menüpontban olvashatsz.
Ebben a menüpontban gyümölcséről ismerszik meg a fa, és eredményéről a program. Számunkra a legnagyobb siker, ha valakinek végérvényesen segítettünk leszokni a dohány- és más nikotintartalmú termékekről. De a leszokás ennél sokkal több mozaikból áll. Minden apró erőfeszítés és részeredmény számít.
Kérdőíves felmérés
Senki sem tud más helyett leszokni. A leszokás az ex-dohányos érdeme, az ő erőfeszítésének gyümölcse.
Mégis büszkék vagyunk rá, hogy felméréseink szerint egy hajszálnyival hozzá tudtunk járulni követőink leszokási sikereihez 🙂
Követőinknek fontosabb
lett a leszokás
A CigiSzünet Facebook oldal dohányzó követői minél gyakrabban látogatták meg a Facebook oldalt, - saját bevallásuk szerint - annál fontosabbá vált számukra a leszokás.
Háromból ketten tanultak valami újat a leszokásról
Dohányzó követőink két harmada nyilatkozott arról, hogy valamilyen új ismeretet szerzett a leszokással kapcsolatban (pl. leszokást segítő gyógyszerekről, applikációkról, egyéni és csoportos szaksegítségről).
A követőink egyre jobban bíznak a leszokás sikerében
Minél régebb óta követték a dohányzó követőink a CigiSzünet Facebook oldalt, annál jobban bíztak következő leszokási kísérletük sikerében, annál inkább nőtt a leszokási önbizalmuk.
Módszertan:
2018-ban a Facebook oldalunk 3278 követője körében egy online felmérést végeztünk. Önkéntes alapon, a 14-35 éves korosztályból összesen 332 fő töltötte ki a kérdőívet anonim módon, akiknek a válaszát elemeztük. További információk a tudományos közleményben:
Pócs D, Kovács R, Óvári T, Erdős C, Kelemen O. A dohányzás visszaszorítása a Facebook segítségével a 14–35 éves korosztály körében.
[Tobacco reduction on Facebook among 14–35-year-olds]. Orvosi Hetilap. 2019 Feb; 160(6): 220-227.
https://doi.org/10.1556/650.2019.31314
Minél több CigiSzünet, annál kevesebb elszívott cigi
A CigiSzünet Facebook oldal hat hónapos követése arra ösztönözte dohányzó követőink több, mint két harmadát, hogy el kezdjék csökkenteni a naponta elszívott cigarettáik mennyiségét.
Négyből három sikeres leszokáshoz járultunk hozzá
Akik a Facebook oldalunk követése óta hagytak fel a dohánytermékek fogyasztásával, azoknak az ex-dohányosoknak a három negyede nyilatkozta azt, hogy segítséget jelentettek a CigiSzünet tartalmai a leszokásuk során.
A CigiSzünet követése segít, hogy ne essünk vissza
Saját bevallásuk szerint a leszokott dohányosok 73%-a úgy érezte, hogy a CigiSzünet Facebook oldal követése segít abban, hogy „füstmentesek” maradjanak, és ne kezdjenek el újra dohányterméket használni.
Tartalmak elemzése
Sokan azért követik az oldalt,
mert megnevetett
Posztjainkkal összefüggésben a felhasználók a Facebook reakciógombok közül leggyakrabban a „Tetszik” és a „Vicces” reakciót használták. Míg a „Tetszik” gombot oldalkövetőink és az oldalt nem követők egyaránt használták, addig a „Vicces” reakciógomb használata kifejezetten az oldalkövetőinkre volt jellemző. Ez alapján arra következtetünk, hogy sokan a humoros tartalmak miatt követik a Cigiszünet Facebook oldalt.
A CigiSzünettel sokkal imádnivalóbb a leszokás
A felhasználók a leszokás támogató posztjainkkal összefüggésben a „Tetszik” és a „Vicces” reakciók mellett még az „Imádom” reakciógombot használták nagy számban. Ezzel szemben a negatív érzelmeket kifejező reakciógombok („Szomorú” és „Dühös” érzelmi reakciók) használata rendkívül ritka volt. Tehát a CigiSzünet pozitív szemléletű, leszokás témájú tartalmai negatív érzelmek helyett pozitív érzelmeket váltanak ki a (többségében dohányzó) oldalkövetők körében.
Pozitív szemléletünk aktivitásra ösztönöz
A pozitív szemléletű, leszokást segítő Facebook posztjaink nagyobb aktivitásra (több reakció- és megosztásgomb használatra, több hozzászólás írására) ösztönözték a felhasználókat, mint a semleges tartalmaink (tájékoztató és szórakoztató posztok). Számunkra az eddigi eredmények azt jelentik, hogy a CigiSzünet programnak sikerült egy olyan kommunikációs stílust kialakítania, amely népszerű, szerethető és képes megmozgatni a felhasználókat (a dohányzókat is).
Módszertan:
A CigiSzünet Facebook oldalon 2017 márciusa és 2020 augusztusa között közzétett 1025 posztot elemeztünk. A vizsgálat középpontjában posztok elérési adatai (pl. hány követő látta a posztot) és az interakciós adatai álltak (kommentek írása, reakció- és megosztás-gombok használata stb.). További információk a tudományos közleményben:
Pócs D, Adamovits O, Watti J, Kovács R, Kelemen O. Facebook Users’ Interactions, Organic Reach, and Engagement in a Smoking Cessation Intervention: Content Analysis. Journal of Medical Internet Research. 2021 Jun; 23(6): e27853. https://doi.org/10.2196/27853
—
2017 márciusa és 2019 márciusa közötti posztokat elemeztünk a Facebook oldalunkról. Összesen 701 tartalmat válogattunk be a vizsgálatba. A vizsgált csoport posztjait a „motivációs interjú” elnevezésű tanácsadási szemlélet alapján kategorizáltuk. A kontroll csoportot a tájékoztató és szórakoztató (semleges) tartalmak alkották. Megvizsgáltuk az elérési, interakciós adatokat, illetve a felhasználók kommentjeit elemeztük. További információk a tudományos közleményben:
Pócs D, Óvári T, Watti J, Hamvai Cs, Kelemen O. How to create social media contents based on Motivational Interviewing approach to support tobacco use cessation? A content analysis. Journal of Substance Use. 2021. https://doi.org/10.1080/14659891.2021.1967484
Több száz posztunk indított el
beszélgetéseket a leszokásról
Az elmúlt években több, mint ezer leszokás témájú posztot tettünk közzé Facebook oldalunkon. Ezekből több száz tartalomra érkeztek olyan kommentek, amelyek a leszokásról szóltak. Egyes hozzászólásokban leszokott dohányosok osztották meg tapasztalataikat. Más kommentekben leszokni vágyó dohányzók kértek segítséget. Örülünk, hogy a CigiSzünet Facebook oldal egy olyan fórumként szolgál, amely lehetőséget biztosít a tapasztalatcserére, ahol erőt meríthetünk egymás történetéből.
Posztjaink segítenek a
leszokás felé vezető úton
Facebook oldalunk posztjaira érkezett kommenteket csoportosítottuk aszerint, hogy a dohányzásra vagy a leszokásra irányultak-e. Leszokásra irányuló mondatok például: „Le szeretnék szokni.” vagy „Le fogok szokni a cigiről.” (a tudományos szakirodalomban ismert, hogy minél több ilyen mondatot használ valaki, annál nagyobb a sikeres leszokás esélye). Azt találtuk, hogy a pozitív szemléletű, leszokást segítő Facebook posztjainkra több leszokásra irányuló mondat érkezett, mint a semleges tartalmainkra (tájékoztató és szórakoztató posztokra). Ez alapján kijelenthető, hogy a CigiSzünet program kommunikációs stílusa feltehetően segíti a sikeres leszokást.
A követők visszajelzései
Támogatási lehetőségek

Állj mellénk
Fontosnak tartod a leszokás pozitív szemléletű segítését? Akkor közös a célunk. Légy a pártoló tagunk!

Ajándékozd ismerőseidnek
A dohányzók többsége fontolgatja a leszokást. A te környezetedben is van ilyen személy? Ajándékozd meg leszokást segítő szolgáltatásainkkal!

Segíts ismeretlenül
Jótékonységi programjaink során a dohányzó fiatalok és dohányzó várandós édesanyák leszokását segítjük. Csatlakozz te is!