megbízható forrásból bővebben
A dohányzás leszokás támogatást a CigiSzünet program magas szakmai színvonalon műveli, amit három tényező is bizonyít.
A CigiSzünet csapata olyan szakemberből áll, akiknek megvan a szükséges végzettsége a dohányzás leszokás támogatáshoz (pl. orvosok, pszichiáterek, pszichológusok). Erről a Munkatársaink menüpontban olvashatsz.
A magas szakmai színvonalat szolgálja, továbbá a kutatómunkánk is, melyről a Kutatóműhelyünk menüpontban tudhatsz meg többet.
Ebben a menüpontban az átláthatóság (transzparencia) érdekében azt mutatjuk be, hogy milyen szakmai forrásokat használunk fel a tevékenységünk során, illetve azok hátterében milyen szakmai szervezetek és szakértői közösségek állnak.
Nemzetközi szervezetek
Az „Európai Dohányzásmegelőzési Hálózat” (European Network for Smoking and Tobacco Prevention, ENSP) egy nemzetközi non-profit szervezet, amelyet 1997-ben hoztak létre. Ez a szervezet azért dolgozik, hogy felszámolja az európai polgárok közötti egészségügyi egyenlőtlenségeket a leszokás támogatással kapcsolatban, illetve visszaszorítsa a dohányzással összefüggő betegségeket és korai halálozást.
Az „Európai Dohányzásmegelőzési Hálózatnak” (ENSP) tartalmai, irányelvei eltérő szerzői jogokkal rendelkeznek. Vannak olyan tartalmak is, amelyek forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. Az irányelvekre történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője (az ENSP) támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
Leggyakrabban a következő európai szakmai irányelveket használjuk fel (pl. az Alkalmazások elkészítéséhez):
Az „Egészségügyi Világszervezet” (World Health Organization, WHO) az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) népegészségügyi szervezete 1948. április 7-e óta. Feladata a nemzetközi közegészségügy koordinálása, ezen belül is a dohányzás széleskörű visszaszorítása. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a dohányzás a legkárosabb emberi viselkedés, a betegségek és halálozások leginkább megelőzhető oka. A világszervezet felmérései szerint világviszonylatban az európai régióban a legmagasabb a dohányzás gyakorisága a felnőttek körében (28%).
Az Egészségügyi Világszervezet tartalmai, irányelvei eltérő szerzői jogokkal rendelkeznek. Vannak olyan tartalmak is, amelyek forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. Az irányelvekre történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője (pl. az Egészségügyi Világszervezet) támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
Néhány példa az Egészségügyi Világszervezet irányelveire, melyeket a CigiSzünet program felhasznál (pl. a közösségi média felületein, továbbá az E-könyvekben):
Heated tobacco products: a brief
Electronic nicotine and non-nicotine delivery systems: a brief
Tudományos közösségek
Szerte a világban sok kutató és leszokás támogatással foglalkozó szakember dolgozik azon, hogy a nikotinról történő leszokás egyre sikeresebb legyen. A CigiSzünet program folyamatosan fejleszti a tartalmait, hogy azok a legfrissebb tudományos eredmények tükrében naprakészek legyenek.
A Nikotin- és Dohánykutató Társaság (Society for Research on Nicotine & Tobacco, SRNT) egy nemzetközi tudományos közösség, amelynek küldetése, hogy ösztönözze a nikotinnal és dohányzással kapcsolatos új ismeretek létrehozását és terjesztését, azzal a végső céllal, hogy globálisan csökkentse a dohánytermék- és a nikotinhasználat ártalmait. Ez a tudományos társaság a világ több mint 40 országában támogatja a legújabb, élvonalbeli kutatásokat ezen a területen. A társaság a bizonyítékokon alapuló kutatások szószólója, és elkötelezett a szigorú tudományos módszertan mellett. Megoldatlan tudományos kérdésekben a nézetek kiegyensúlyozott bemutatására törekszik.
A Nikotin- és Dohánykutató Társaságnak (SRNT) tartalmai, irányelvei eltérő szerzői jogokkal rendelkeznek. Vannak olyan tartalmak is, amelyek forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. Az irányelvekre történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője (a SRNT) támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
A tudományos társaság honlapja
Néhány példa a tudományos társaság által összeállított tudástárra, melyeket felhasználunk a CigiSzünet program során (az Útikalauz és az Alkalmazások elkészítéséhez):
A Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért (Association for the Treatment of Tobacco Use and Dependence, ATTUD) egy nemzetközi tudományos egyesület, mely a dohányzás leszokás támogatással foglalkozó szakemberekből és kutatókból áll. A szövetség célja a bizonyítékokon alapuló dohányzás leszokás támogatás népszerűsítése és az ahhoz való hozzáférés növelése. Ennek érdekében létrehoz egy szakemberekből álló nemzetközi hálózatot, hogy a legjobb leszokás támogató módszereket bemutassák, saját gyakorlatukat fejlesszék, illetve az új innovációkkal kapcsolatos tapasztalataikat megvitassák.
A Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért (ATTUD) tartalmai, irányelvei eltérő szerzői jogokkal rendelkeznek. Vannak olyan tartalmak is, amelyek forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. Az irányelvekre történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője (az ATTUD) támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
A tudományos egyesület honlapja
Néhány példa a tudományos egyesület által összeállított tudástárra, melyeket felhasználunk a CigiSzünet program során (az Útikalauz és az Alkalmazások elkészítéséhez):
A Cochrane Dohányfüggőség Csoport (Cochrane Tobacco Addiction Group, Cochrane TAG) a „Cochrane” elnevezésű független, nemzetközi non-profit konzorcium része. A tudományos csoport szerkesztői bázisa az Oxfordi Egyetemen található. 1996-ban alakult, azzal a céllal, hogy a dohányzás visszaszorításával kapcsolatos nagy mennyiségű kutatási eredményt áttekintse és azokat összefoglalja a szakemberek számára. Jelenleg több, mint 400 szerző működik közre a tudományos összefoglalók elkészítésében és frissítésében. A Cochrane Dohányfüggőség Csoport legnagyobb finanszírozója az angliai Egészségügyi Kutatóintézet (National Institute for Health Research, NIHR), de projektspecifikus támogatást is kap az Egyesült Királyság Rákkutató Központjától (Cancer Research UK, CRUK), illetve Egyészségügyi Alapjától is (British Heart Foundation, BHF).
A Cochrane összefoglalók a megjelenésüket követő 12 hónap eltelte után nyílt hozzáférésűvé válnak (open access). Ez azt jelenti, hogy ezek a tartalmak forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. A Cochrane konzorcium törekszik rá, hogy 2025-től a megjelenéstől kezdve nyílt hozzáférésűek legyenek a tartalmak.
A CigiSzünet program előszeretettel használja fel a tudományos csoport naprakész összefoglalóit (pl. az Önismereti Kérdőívek és az Alkalmazások elkészítése során).
Szakfolyóiratok
A dohányzás leszokás kutatása számos tudományterület együttműködése révén történik. Ezért sok szakfolyóiratban találkozhatunk ezzel a témával. Azonban vannak olyan folyóiratok, amik kifejezetten ezzel a kutatási területtel foglalkoznak. A CigiSzünet program tartalmainak elkésztése során gyakran használja fel az itt megjelent közleményeket.
A „Nikotin- és Dohánykutatás” folyóirat (Nicotine & Tobacco Research, NTR) egyike a világ azon kevés, lektorált szakfolyóiratainak, amelyek kizárólag a nikotin és a dohánytermékek tanulmányozásával foglalkoznak. 1999-ben alapították és azóta az egyik vezető szakfolyóiratnak számít ezen a területen. Kiadója az Oxford University Press. Célja, hogy akadémiai minőségben egy fórumot biztosítson ennek a speciális kutatási területnek.
A szakfolyóirat közleményei eltérő szerzői jogokkal rendelkeznek. Vannak olyan közlemények, amelyek forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. A folyóirat tartalmaira történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
Elsősorban az Önismereti Kérdőívek és az Útikalauz menüpontban található tartalmak elkészítéséhez használjuk fel a szakfolyóiratokban megjelent naprakész tanulmányokat.
A „Dohányzás-ellenőrzés” (Tobacco Control, TC) egy nemzetközi, lektorált szakfolyóirat, amely a dohányzás természetével és következményeivel foglalkozik. 1992-ben alapították, kiadója a British Medical Journal Group. Elengedhetetlen olvasmány mindenkinek, aki érdeklődik a dohányzás visszaszorítása iránt. Ezért a CigiSzünet program szakemberei is gyakran lapozzák fel közleményeit, melyek többek között a következő területeket érintik: a dohánytermékek hatása a lakosság egészségére, a gazdaságra, a környezetre és a társadalomra; a „globális dohányjárvány” megelőzésére és ellenőrzésére irányuló erőfeszítések lakossági szintű oktatás és politikai változtatások révén.
A szakfolyóirat közleményei eltérő szerzői jogokkal rendelkeznek. Vannak olyan közlemények, amelyek forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhetőek és felhasználhatóak. A folyóirat tartalmaira történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
Elsősorban az Önismereti Kérdőívek és az Útikalauz menüpontban található tartalmak elkészítéséhez használjuk fel a szakfolyóiratokban megjelent naprakész tanulmányokat.
A „Dohányzás Megelőzése és a Leszokás” folyóirat (Tobacco Prevention & Cessation, TPC) a korábban bemutatott Európai Dohányzásmegelőzési Hálózat (ENSP) hivatalos szaklapja. Bár ezt a folyóiratot az Európai Unió finanszírozza, a kiadványokat szakmai szempontok szerint állítják össze, így azok nem tükrözik az Európai Bizottság aktuális politikai irányvonalait. Ez egy nyílt hozzáférésű, lektorált online szakfolyóirat, mely egy dohányzásmentes társadalomért küzd. A folyóirat célja segíteni azokat a kutatásokat, amelyek feltárják a dohányzás következményeit a sejtek szintjétől egészen a nemzetközi szintig, illetve amelyek regionális, nemzeti vagy nemzetközi megoldásokat kínálnak a megelőzés és a leszokás területén.
Ez a szakfolyóirat egy nyílt hozzáférésű (open access) folyóirat, ami azt jelenti, hogy minden közlemény forrásmegjelölés mellett ingyenesen elérhető és felhasználható. A folyóirat tartalmaira történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője támogatja vagy javasolja a mi tartalmunkat.
Elsősorban az Önismereti Kérdőívek és az Útikalauz menüpontban található tartalmak elkészítéséhez használjuk fel a szakfolyóiratokban megjelent naprakész tanulmányokat.
Szakmai összefoglalók
Az első „Amerikai Tisztifőorvosi Jelentés a dohányzásról” (Surgeon General’s Reports on Smoking and Tobacco Use) 1964. január 11-én került a nyilvánosság elé. Ebben fontos egészségügyi megfigyeléseket tettek közzé, mint például: „a dohányzás a tüdőrák egyértelmű oka”. A jelentés olyan széleskörű társadalmi párbeszédet indított el, melynek politikai vonatkozási is lettek (pl. 1965-ben betiltották a cigarettareklámokat a médiában, illetve kötelezővé tették az egészségügyi figyelmeztetéseket a cigarettadobozokon). Ezt követően az amerikai Népegészségügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) rendszeresen tett közzé ehhez hasonló jelentéseket a dohány- és más nikotinos termékek népegészségügyi következményeiről. Ezek a jelentések folyamatosan felhívták a figyelmet a dohányzás valós kockázataira, egyfajta lendületet adva a dohányzásellenes küzdelemnek, melynek hatására az elmúlt hatvan évben a dohányzó amerikai felnőtt lakosság több, mint fele leszokott erről a termékről.
Az összefoglaló tartalmainak többsége nem tartozik a szerzői jog hatálya alá, nyilvánosak (public domain), engedély nélkül szabadon felhasználhatók. Az összefoglalóra történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője támogatja vagy javasolja a tartalmunkat.
Az Amerikai Tisztifőorvosi Jelentések linkjei:
A szakmai összefoglalókat elsősorban az Útikalauz, az Alkalmazások, és az E-könyvek elkészítéséhez használjuk fel.
A „Dohányzás Ausztráliában” (Tobacco in Australia) szakmai összefoglaló értékes, széleskörű áttekintést nyújt a dohányzás egészségügyi hatásairól. Az összefoglalót a „Victoria Rákellenes Tanács” (Victoria Cancer Council) elnevezésű nonprofit, civilszervezet készítette el, melynek székhelye Melbourne-ben, Victoria államban, Ausztráliában található. A kezdeményezést az ausztrál kormány Egészségügyi Minisztériuma finanszírozza. Ez a munka hasonló szerepet tölt be, mint a korábban említett „Amerikai Tisztifőorvosi Jelentés”. Tehát azzal a céllal készült, hogy iránymutatást adjon a szakembereknek, illetve élénkítse a társadalmi párbeszédet, a dohányzás visszaszorítása érdekében.
Az összefoglaló szövege, illetve saját ábrái és grafikonjai forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók. Az összefoglalóra történő hivatkozás nem jelenti azt, hogy annak szerzője támogatja vagy javasolja a tartalmunkat.
A „Dohányzás Ausztráliában” összefoglaló linkje
A szakmai összefoglalókat elsősorban az Útikalauz, az Alkalmazások, és az E-könyvek elkészítéséhez használjuk fel.
Támogatási lehetőségek
Állj mellénk
Fontosnak tartod a leszokás pozitív szemléletű segítését? Akkor közös a célunk. Légy a pártoló tagunk!
Ajándékozd ismerőseidnek
A dohányzók többsége fontolgatja a leszokást. A te környezetedben is van ilyen személy? Ajándékozd meg leszokást segítő szolgáltatásainkkal!
Segíts ismeretlenül
Jótékonységi programjaink során a dohányzó fiatalok és dohányzó várandós édesanyák leszokását segítjük. Csatlakozz te is!